Eljött újra Március idusa, amikor is ünneplünk. Az alkotógárda egyik tagja, aki civilben pedagógus, egyszer megkérdezte a diákjait, hogy mit is ünneplünk akkor. Mire általános tanácstalanság volt a válasz, és csak akkor gyúlt fény a kis szemekben, amikor közölte, hogy: "Hát március 15-én történt, hogy Petőfi meg Bem a Nemzeti Múzeum lépcsőjén leszúrták Júliusz Cézárt!". Senki sem tiltakozott. Aztán persze elmesélte azt is, hogy ez nem így volt, és mi volt helyette. Arra sem tiltakoztak. Mert már nem figyeltek oda.
Az X-Embörök világa egy alternatív világ. Ott a történelem bizonyos eseményei kicsit másképp történtek, és ezért kicsit másképpen is emlékeznek meg róluk, általában ugyanazokkal a nevekkel, de máshová téve a hangsúlyokat. Így az X-Embörök világában fontos Nemzeti ünnep Július 28-a, a Kiegyezés Napja, és a Március 15-e meg nem annyira. Azonban abban a világban is van diaszpórában élő magyarság, akiknél megint máshol vannak a hangsúlyok, és máshogy ünnepelnek. Az alábbiakban az X-Embörök alternatív világának egy ünnepéről lesz szó, amelyet Szent Patrik ismert és Szent Urho sokkal kevésbé ismert ünnepe ihletett. Nem az volt a célunk, hogy az amerikaiakat butának állítsuk be, vagy olyannak, akik nem ismerik a mi méltán világhírű történelmünket, hiszen egyrészt nem tartjuk őket nagy általánosságban butának, másrészt meg mi sem ismerjük igazán az ő történelmüket és kultúrájukat, csak hajlamosak vagyunk rálegyinteni, hogy olyan nincs is. Ugyanakkor van egy tudományos vetülete az írásnak: minden képtelenség és már-már elmebetegnek ható képzettársítás mellett is, a történelmi és kulturális hagyományok ún. mitologizálódása valami ehhez hasonló módon történik. Szóval hintsük el a kultúra néhány elemét valahol, és rendszer lesz belőle. De még véletlenül sem olyan rendszer, amilyen ott volt, ahonnan az elemeket kiragadtuk. Komolyan! Mint ahogy Szent Patrik napján, aki a kereszténységet terjesztette az írek között, a magukat írnek valló amerikaiak az ír pogányságot megtestesítő Leprechaunnak (ír manónak) öltöznek. És azon sem botránkozik meg senki. Még Szent Patrik sem.
Szóval, aki képes és hajlandó rá, az szórakozzon jól ezen a vidám íráson, aki viszont nem, az inkább el se olvassa!
Happy St. Kossuth's Day!