Októberi Helyzetjelentés
Ismét vége egy hónapnak, vagyis újra itt az ideje összegezni, hogy mire jutottunk. Nos, gőzerővel (ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon, és még véletlenül se, hogy steampunk lesz) szerveződik a 6. Szegedi Képregényfesztivál, és természetesen az X-Embörök is részt vesznek rajta. A szokásos standolás mellett, ahol a képregényeink mindegyike kapható lesz még korlátozott példányszámban (bizony, némelyik már igencsak fogy), még egy nyílt beszélgetés is lesz a Somogyi Könyvtár részéről Kiss Katával meg az X-Embörök alkotógárdája részéről azzal, aki éppen ott tud lenni (se nem dolgozik, se nem a standnál dedikál éppen), a képregény múltjáról, jelenéről és a jövőbeni tervekről. Mivel igen szép számmal összegyűltek már a kérdések a Facebook-os nyereményjátékban is, azt hiszem, a beérkezettek mindegyikének megválaszolására meg kell próbálnunk időt szakítani. Ezen kívül készüljetek fel egy kis különlegességre is, amely több magyar alkotóval ko-produkcióban készül éppen...
Ami pedig a képregényfeszten kívülieket illeti, minden haladt tovább valamilyen ütemben. A hónapban újabb fejezet jelent meg az Eisenstadt doktor és a Baziliszkusz átkából, melyből már nem sok van hátra, és egyre intenzívebb tárgyalások folynak mind a honlap jövő évi új tartalmairól, mind a többi új projektről, amit valahogy össze kell egyeztetni a már elindítottak folytatásával. Szóval, nem kell aggódni, még itt vagyunk, és még megy tovább a móka. Majd a következő havi helyzetjelentésben beszámolunk róla, hogy milyen volt a 6. Szegedi Képregényfesztivál, de addig is találkozunk november 15-én a Somogyi Könyvtárban!