Szeptemberi Helyzetjelentés

Na, szevasztok! Eltelt az ősz és a suli első hónapja, és mivel – mint azt már párszor jeleztük – van az alkotógárdában olyan, aki suliban dolgozik (több különbözőben egyszerre), nem is nagyon van jelentenivaló. De mivel azzal sem akarjuk kiszúrni a szemeteket, hogy, hát, jól van, haladgatunk. Ezért nézzünk most meg egy képet a Baromfivész 2. részéből!

Az intróhoz készült, ami mint ahogy eddig minden részben, most is a főbb szereplőket és ezek várható szerepét mutatja be röviden.

A képen az X-Embörök hárman szerepelnek, mert ugyebár ők a kezdőcsapat, és a történet második részében bár Dögállat még mindig viseli az egyenruhát, a szerepe kisebb lesz, mint az elsőben. Egyszemű Óriáson viszont már látható az első proto-vizorja, amit egy hegesztőpajzsból alakítottak ki számára, ez ebben a füzetben fog debütálni. A többi szereplő közül pedig ezúttal nem a lincselő vidékieket, hanem az új ellenfeleket, az atavisztikus baromfiakat emeltük ki.

 A Baromfivész 2. részében újabb mutáns baromfi-szörnyek jelennek meg – illetve ketten már megjelentek az 1. rész 19. oldalán, de ott még csak a lábuk látszott. Remélem, mindannyian láttátok a képen, hogy az két, egymás mellett álló madár egy-egy lába, és nem egy csámpás példány lába közül látjuk az árnyékszéket a háttérben. Nos, ezek az új ellenfelek a Pepitaraptorok, akik leginkább fölmutált házi gyöngytyúkok – ami a sisakos gyöngytyúk (Numida meleagris) háziasított változata – és azon belül a fajtájuk magyar parlagi gyöngytyúk. Erről talán érdemes tudni, hogy a génmegőrzés és fajtafenntartás miatt összegyűjtött tenyészállomány elődei éppen az alföldi tanyavilágból származnak, ahol történetünk is játszódik.

A nagyobb szerepet játszó példányok közt van egy fehér tollú – ami a magyar gyöngytyúknál igen gyakori színváltozat – ami abban mutat a többieknél hangsúlyosabb atavizmust, hogy a szárnyai még sokkal inkább karokká fejlődtek. Persze mindegyiküknek vannak karmos ujjai a repülésre már teljesen alkalmatlan mellső végtagjaikon, de a fehérnek a szárnyán már toll is alig van. Egy másik példánynak fogai vannak, a harmadik pedig egy olyan torzulást kapott, hogy a csontos sisakja megkettőződött.

De van a csapatban még két példány, akik ezeknél is torzabbak. Náluk a háziasított fajta helyett vadon élő afrikai gyöngytyúkfélék külső jegyeiből szemezgettünk. Így a lilás bőrű, vörös szemű példányt a kékes dísztollaival a keselyűfejű gyöngytyúkról (Acryllium vulturinum) mintáztuk, ami csak mint egzotikus madár fordul elő nálunk – például a debreceni állatkertben néhány éve biztosan volt néhány példány – és másutt sem háziasították. A tollbóbítás példánynál pedig – akire az alkotógárda a képregény készítése során, egymás közt csak Elvisként utalt – a búbos gyöngytyúk (Guttera plumifera) illetve a bóbitás gyöngytyúk vagy kontyos gyöngytyúk (Guttera pucherani) vonásait vettük alapul, persze némelyiket megtartottuk, másokat meg nem. Voltak még egyéb ötletek, és ezek némelyike még további vad gyöngytyúkfélék egyes vonásaira is épített volna, de egyelőre úgy tűnik, hogy a történet nem kívánja több példány szerepeltetését. Persze még hátra van a történetet lezáró nagyobb akciójelenet, ahol akár még újabb példányok fölbukkanása sem kizárt.

A történet főszörnye pedig továbbra is a Pulykaszaurusz Rex, ami természetesen egy fölmutált házi pulyka (Meleagris gallopavo domesticus). Méghozzá egy magyar bronzpulyka, ami egyébként pont úgy néz ki, mint a standard bronzpulyka, csak jóval kisebb, mert a magyar parlagi pulykával keresztezték. Mivel azonban nincs mellette egy fölmutált standard bronzpulyka, így ez az amúgy sem éppen lényeges különbség nem látszik.

Egy hónap múlva újra jelentkezünk, remélhetőleg akkor már a 9. Szegedi Képregényfesztiválról is lesznek híreink. Addig is minden JÓt, és vigyázzatok magatokra!