Újra eljött hát Március 15.-e, amikor is ismét csak éljen a magyar szabadság! Ha még emlékeztek (Ha meg nem, akkor lapozzatok vissza!), tavaly ilyenkor a Tízesek osztagáról, azaz a Batallion X-ről volt szó, az 1849-es X-Embörökről. Idén a hazafias téma helyett más jön, de a tavalyihoz kapcsolódik: vessünk egy pillantást a Batallion X ellenfeleire!

Annyit árultunk el legutóbb, hogy Szürke Jenőt Kossuth Lajos és a Báthory Emlékbizottmány (Lehet, hogy jövőre majd róluk kellene megemlékeznünk?) segítségével sikeresen fölruházták a Turul erejével, hogy szembeszállhasson az osztrákok mutáns csodafegyverével, a Doppeladlerrel.

A Turul egyfajta misztikus jelképként kísérte végig a magyarok történetét a mitikus múlttól napjainkig. Mutánskörökben, ha valaki csúnya szóval élve megturulosodik, azaz megkapja a Turul erejét, akkor képességei hirtelen megsokszorozódott mértékben működnek, de ennek mind fizikai, mind szellemei hatásai is vannak, melyeket nem mindenki képes elviselni. Szürke Jenő is csak egyetlen csata erejéig volt képes megturulosodva létezni, utána még azokat a képességeit is elveszítette, amelyeket korábban bírt.

De hogy a Doppeladler mi volt, ahhoz meg kell kissé ismernünk az azt életre hívó osztrák tábort.

Bár az ellenség feje I. Ferenc József császár volt, és idős korára a magyarok kedvelt Ferenc Jóskája lett, mégis a Szabadságharc igazi főgonoszának a magyarok szemében Julius Jacob von Haynau táborszernagy számított, akinek a megítélésén semmit sem változtatott az eltelt idő. Már akkoriban a bresciai hiénaként emlegették olaszországi vérengzései miatt, és még maguk az osztrákok is kegyetlen és vérszomjas mániákusnak tartották. Hogy kissé ragadozó-természetű mutáns volt, nyilván nem segített sokat az iránta érzett ellenszenven. Persze akkoriban még nem volt divat mutációról beszélni, sőt még rendellenességről se nagyon, és bár a tudomány már közel járt hozzá, hogy fölfedje a mutánsok létének titkát, mégis inkább csak boszorkányosnak vagy egyenesen ördöngösnek nevezték őket. Viszont nem Haynau főparancsnok volt az egyetlen mutáns az osztrák seregben. A hatalmas termetű Ferdinand Eisenstadt tábornok, aki a tulajdonképpeni értelmi szerzője volt a Kétfejű Sas Hadművelet néven a magyar köztudatba került Operation Doppeladlernek, maga is hordozott némi rendellenességet. Bár a tábornok mutációja csak jóval később fejlődött ki teljesen, ikerhúgai, Wilhelmina és Annemarie Eisenstadt már kora gyermekkorukban tanúbizonyságát tették mutáns mivoltuknak. Mindketten képesek voltak pusztán a gondolataikkal tárgyakat mozgatni, pillanatnyi idegállapotuktól függően kisebbeket vagy nagyobbakat, csak egy-két darabot vagy akár több tucatot is, de amikor egymás mellett álltak, és egymás kezét fogták, képességük megsokszorozódott. Miután a család nem tudta kezelni állapotukat, apjuk, Wilhelm egy kolostorba küldte az ikerlányokat, ahonnan a bécsi forradalom idején Ferdinand költöztette őket vissza a családhoz, akik ekkor tették át székhelyüket Bécsből Sankt Pöltenbe.

Bár Wilhelm ellenezte, hogy Ferdinand visszaéljen húgai rendellenességével – sőt igazából azt is megtiltotta a családnak, hogy bárki egyáltalán szót ejtsen a lányok állapotáról – ő mégis Haynau szolgálatába állította őket. Mikor elvitte Minchent és Mariechent (így szólították Eisenstadték a lányokat) Haynauhoz, és ők ott bemutatták képességeiket, a főparancsnok rögtön tábornokká nevezte ki Ferdinandot, és megbízta az Operation Doppeladler levezénylésével, melytől a magyarok azonnali megadását várta. Időközben megtörtént az orosz intervenció is, így a Kétfejű Sas Hadművelet feltehetőleg sokkal inkább volt pszichológiai jellegű, mintsem szükséges.

A hadművelet során a lányok egy az osztrák császári kétfejű sast jelképező egyenruhát viselve vonultak a csatatérre, és ott erőiket egyesítve mértek csapást a magyar erőkre. Ezt egyébként minden előzetes tervvel ellentétben mindösszesen kétszer vitték véghez, rövid idő alatt.

Otto Schönberg vértestiszt szerepére kell még kitérni, mielőtt a hadművelet tulajdonképpeni menetével foglalkoznánk. Lovas svadronját gyakorlatilag teljesen megsemmisítették a magyar huszárok egy csatában, melynek jelenleg még a helyszíne is bizonytalan. Szinte csak ő maradt harcképes állapotban, osztagának többi katonája, aki nem halt bele sérüléseibe, egy életre megnyomorodott. Miután ő a csodával határos módon túlélte az ütközetet, Haynau elé kellett járulnia, és néhány napra rá a fővezér személyesen utazott vissza vele a csatatérre, Eisenstadt tábornok és az együttesen már Doppeladler fedőnévvel illetett ikerlányok társaságában.

Itt a temetetlenül heverő holttestek és lódögök alapos szemrevételezése után, a lányok azt a parancsot kapták Haynautól, hogy egyesítsék erőiket, és táv-mozgassanak mindent, ami a csatatéren van. Így történt, hogy a Doppeladler fölemelkedett a harcmező fölé, és hamarosan fölkeltek a halott katonák, újra kézbe vették fegyvereiket, és fölültek elpusztult lovaikra, az osztrákok éppúgy, mint az elesett magyar huszárok, és együtt megindultak a közelben állomásozó magyar hadak felé. A magyarok gyakorlatilag nem fejtettek ki semmilyen ellenállást a holtak seregével szemben, hanem azonnal fejvesztve menekülni kezdtek. Az első siker után Haynau elégedett volt, hiszen biztosra vehette, hogy ezzel a módszerrel – különösen ha újabb és újabb csataterek halottait sorozzák be – hamarosan megadásra késztetik a magyarokat.

Nem számolt azonban Zsoldos kapitány Tízeseivel. Mivel az osztagban szolgáló Szürke Jenő is a gondolataival tudott tárgyakat mozgatni, így, amint Kossuth Lajos (aki a mutánsok történelmében egészen más volt, mint amilyennek azt az iskolában tanítják) tudomást szerzett a holtak támadásáról, a Báthory Emlékbizottmányhoz vezetőjéhez, a spiritiszta Csejthey Orsolyához (aki szintén több volt, mint aminek tűnt) fordult, és egy szeánszon a Turul erejét vezették Jenőbe.

Így hát amikor a Doppeladler újfent egy magyar táborra vezette a holtakat, míg a Tízesek útját állták a "kísértet-seregnek", a megturulosított Szürke Jenő a fémeket táv-mozgatni képes Zsoldos kapitány támogatásával megütközött az Eisenstadt lányokkal. Rövid ám heves összecsapásuk során olyannyira túlfeszítették képességeik használatát, hogy míg mind Wilhelmina, mind Szürke Jenő egy életre elveszítette képességeit, Annemarie bele is halt a mentális erőfeszítésbe.

A Kétfejű Sas Hadművelet így idejekorán véget ért, és nem hozta meg a kívánt eredményt. A tízesek ugyan győzelmet arattak aznap, de a Szabadságharc menetét nem tudták megfordítani. Kossuth pedig az eseményre vonatkozó minden adatot titkosított. Szóbeszédek ugyan szárnyra kaptak, osztrák illetve magyar csodafegyverekről és ezek harctéri bevetéséről, sőt még holtuk után is továbbharcoló egységekről, de ezeket senki sem vette igazán komolyan, így a történelemkönyvek sem emlékeztek meg a Kétfejű Sas Hadműveletről. Az osztrákok részéről hasonló lehetett a hozzáállás az eseményekhez, hiszen az ő történészeik sem tudják, hogy mikor és hol történt mindez, így az egészet csak legendának tartják, és az ő történelemkönyveikből is kihagyták.

100 év múlva...

Bár közel száz évvel az események után, mikor a Magyarországot "fölszabadító" Vörös Hadsereg már Ausztria határánál járt, ott egy – kettősüket Doppeladlernek nevező – ikertestvérpár, André és Adrienne Eisenstadt, akik hasonló képességekkel bírtak, mint a legendában szereplő lányok, állították meg a szovjeteket. Mindenestre tagadták, hogy az az eset történelmi valóság lenne, mindösszesen csak ketten vannak, és a mutáns képességeik együtt használva összeadódnak, és ez a kettőség, azt is figyelembe véve, hogy ők osztrákok, teljesen logikusan vezet a Doppeladler névhez, és a régi címermadarat megjelenítő szuperhősi egyenruhához. Így az újraéledő szóbeszédek hamar elcsitultak, és a Felszabadulástól, azazhogy a kommunizmus bevezetésétől így megmenekült Ausztria hálája jeléül állami szuperhőssé tette a Doppeladler kettőst (magas fizetéssel és állandó főhadiszállással a Hofburgban), és azóta a róluk szóló – valóban megtörtént eseményeket földolgozó – képregények idehaza is népszerűek lettek (Egyszi gyűjteményéből sem hiányoznak), ahogy ők maguk is, hiszen látszólag egy percet sem öregedtek az azóta eltelt kb. hatvan évben, és olykor megjelennek a tévében is. Nemrégiben azt nyilatkozták, hogy talán szögre akasztják az egyenruhát, és lehet, hogy át is költöznek Magyarországra, hiszen nem egy ősük telepedett itt le...

Ami pedig az események többi szereplőjét illeti, nos: Haynau volt a Szabadságharc utáni megtorlás vezetője, amiért is mérhetetlen gyűlölet övezi a nevét Magyarországon még ma is. Ferdinand Eisenstadt osztrák katonatiszt maradt, majd Miksa császár udvarában szolgált Mexikóban, és kivégzésük után(!) is ott maradt, ahol ma is tevékenykedik mutáns terroristavezérként Don Oscuro fedőnéven. Ausztriába sosem tért vissza, mert apja őt tette felelőssé Annemarie haláláért, és többé nem beszélt vele. Wilhelmina képességeit elveszítve családjával élt, de búskomor volt haláláig, soha nem ment férjhez, szavát egyedül unokaöccsei és -húgai hallották, nekik viszont minden elmesélt az 1849-ben történtekről. Otto Schönberg visszatért Vorarlbergbe, ahol családja élt, majd megnősült és gyermekei lettek. Viszont szerzett egy sérülést a Tízesekkel vívott csata során, amely döntően befolyásolta sorsa későbbi alakulását: megharapta Henrik, a Tízesek komondora. Ez persze nem lenne olyan vészes, de Otto Schönberg maga is mutáns volt – mely állapotáról persze mit sem tudott – és adaptációs képessége lassan az őt megharapó kutya genetikájához alakította szervezetét, így a háborút követő évtized alatt olyannyira átalakult, hogy a hatvanas évek elején kénytelen volt elbujdosni.

A Tízesek csapata is föloszlott, de az alakulat egy részét a hatvanas évek végén Xavér Ágoston újra bevetésre vitte, méghozzá Rózsa Sándor betyárjai ellen, de arról majd egy másik alkalommal lesz szó.

Hamarosan újra jelentkezünk, addig viszont: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!