Mint azt az előző posztban ígértem, következik egy cikk az Y-Men egyik szellemi atyjától, Pusztai "Nihil" Danitól. Olvassátok egészséggel!

Y-men

Ha már a címlapon is "szóba került", akkor jobb, ha az elején tisztázzuk: a szarért engem terhel a felelősség. Más szóval és enyhe képzavarral élve, a majombogyó az én lelkemen szárad. Amikor a borítón ötleteltünk, rájöttünk, hogy Felhőfiú nem dobálhatja meg ellenfelét, így a gárdából kerestünk valaki mást, és Majomember volt az egyértelmű választás – többek között azért is, mert az eredeti borítón Jégember hógolyói is inkább megalázónak, és nem pedig fájdalmasnak tűnnek  –  dobóra és megdobottra egyaránt. Alapjában véve nem vagyok a WC-humor híve, és ezért tovább motoszkált bennem Majomember gondolata – másnap eszembe is jutott a banán, azonban addigra megvolt a borító. De hát a való életben is számtalan elkészült borítót rajzoltak újra, miután a cenzorok nem ítélték azokat megfelelőnek, így a banános borító az elterjedt, míg ez ritka kuriózumnak számít – mindenki így tekintsen rá!

Most, hogy ezen túl vagyunk, rátérhetünk az Y-men eredetére. Mivel a szóban forgó képregény egy fiktív világ színesítő eleme, ezért két eredettörténettel rendelkezik, egy watsonival és egy doyle-ival. Hogy mit takar ez a megkülönböztetés? Az egyik az adott elemre a történet világán belül magyarázatot adni, míg a másik jóval prózaibb: mert az alkotó így döntött. Persze ez utóbbit is lehet cifrázni, de erre a legegyenesebb válsz sokszor egy vállvonás.

Én azonban ennél egy kicsit többel tartozom: szeretem az X-ment. Tessék, ez máris több egy „mittomén”-nél, nem igaz?

Természetesen ezt lehet még bőbeszédűbben: szeretem az X-ment és nekem is tervbe volt véve egy paródia, mielőtt az oldal alkotóival barátságot nem kötöttem. Ugyanis az X-menen kívül kedveltem a Mad magazin kifigurázásait is. Korunk egyik leghíresebb filmkritikusa, Roger Ebert is dicsérte a Madet – elmondásai szerint ez a lap tanította meg számára a legtöbbet a filmelemzésről. Arról, hogy a történetmesélés elemei miként ismétlődnek nemzedékről nemzedékre, különböző zsánereken, apró mutációkkal. A jó paródia egyben kritika is.

Az én variációm a Gikszmen volt, ahol találkozhattunk olyan emberkékkel, mint Naplopsz, Miazma, Kákabél, Nichtraucher vagy Homeshop, akik vállat vállnak vetve küzdenek meg az olyan gonoszokkal, mint Mister Masiniszter vagy Télapókalipszis (mert hát a gonosz Mikulásból sosem elég). Azonban rajzolóm nem volt, és különben sem akartam a barátaimmal konkurálni, így inkább más projektjeimen ügyködtem – ezek némelyikébe nem mellesleg Váradi Gábor is besegített, puszta szívességből.

Belül azonban az X-men továbbra sem hagyott nyugodni, és végül 2005-ben egy unalmas egyetemi előadáson megalkottam „A világ legeredetibb szuperhős-csapatát”. Az ötletet az adta, hogy éppen akkoriban volt szerencsém egy olyan fantasyhez, ami úgy akart eredetinek tűnni, hogy az amúgy tipikus tündéknek és törpéknek idegen neveket adott, ami, ha lehet, csak még jobban kiemelte a hagyományosságukat. A kisördög pedig ott volt bennem, hogy „így én is lehetek sikeres”, és egy játékba kezdtem: hogy tudom minél egyértelműbben koppintani az X-eket úgy, hogy még azt éppen saját alkotásnak nevezhessem. (Ha most rosszmájú akarok lenni, akkor ez azért a képregények világában nem egyedülálló jelenség, elég csak Namorra és Aquamanre gondolni.)

Ezt az egészet inkább gőzkieresztésnek szántam, ám közben elszaladt velem a ló, és Váradi Gáborral még azon a héten megalkottuk az egész Miracle Univerzumot. Ezek közül számomra a Yellow Yachter a legkedvesebb, míg Dieter Darkert, az Astonishing Human Centipede-et az idők során érthető okokból átkereszteltük, hiszen a nemrég (2010-ben) készült roppant ízléstelen Human Centipede c. film miatt nem lehet már ez a címe - csak simán Centipede. És mivel a filmben egy nácit idéző orvos szerepel, a németes Dieter név helyett lett a civil neve Fred Furlong.

Ez persze mind szép és jó, de ez még nem magyarázza, hogy az Y-men mit is keres Egyszi gyűjteményében. Nos, az X-Embörök alternatív világában is szükség volt képregényekre, ami érthető okokból nem lehetett az X-men. Legalábbis nem maga az X-men. Az Y-menről viszont mindenki láthatja, hogy miből nőtte ki magát, ezért majdnem X-men a hazai X-men világában, ami akár lehetett a csapat megalkotásának ihlető forrása ebben az alternatív univerzumban. És ez egyben egy lehetséges watsoni magyarázat a sok közül.

Az Y-men tehát egy metaképregény lett, ám mi is a története az X-Embörök világában? A képregény 1962-ben indult a Miracle Kiadó égisze alatt, ám igazi siker egy bizonyos Steven Smith, írói álnevén Jesus Jabberwocky, történetei által lett. A képregény sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1999-ben a szuperhősök nem mindennapi kalandjait az a bizonyos Kevin Longer vitte vászonra, akinek a világ a Bűnös közönséget és a Prominenst köszönhette. A képregény tehát amerikai, de mint azt már tapasztaltuk az X-Embörök lapjain, az igazi táptalajt a szuperhősöknek és – gonoszoknak az Újvilág jelenti, nem pedig a Kárpát-medence.

Az idők folyamán a csapat az eredeti öt tagról tovább bővült, többek között az ír Cipőmanóval (Leprechaun), a csehszlovák Gólemmel (Golem), vagy a mexikói Macskanyérccel (Cacomistle vagy nahuatl nyelven Tlahcomiztli, a filmben tudatlanul Mosómedvére magyarosítva), olyan gonoszokkal csatázva, mint Occultique, Ground Sloth, Lord Dread vagy Armageddon. A többi pedig már legenda… ki tudja, egyszer talán az X-Emböröknek megadatik az, hogy szemtől szembe találják magukat az Y-mennel. Elvégre, az illuzionisták, alakváltók és valóságformálók világában bármi előfordulhat.

Megjegyzés:

Az Y-ment eredetileg Freaksnek akarták elkeresztelni, ám ezt a Miracle vezetője nem engedélyezte. Amikor az író, Ed Ward erre azt kérdezte, „Why, man?”, megszületett a csapat mai neve.  

Pusztai "Nihil" Dani